Tisztítószer házilag?! – Gazdálkodj okosan!

A nyugat -nógrádi Nagyoroszi mikro központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi
szinten.
A „Gazdálkodj okosan!” – Önálló életre képessé tévő tréningsorozatunkkal a konzorciumban lévő településeken élő hátrányos helyzetű lakosságot próbáltuk meghívni és bevonni olyan programokba, mely segít nekik a társadalomba visszatagozódni. Távlati célként azt tűztük ki, hogy ezáltal a program által közelebb kerüljenek a munka világához, elősegítve egy későbbi munkavállalást és sikeres munkába állást.

Ez alkalommal tisztítószert készítettünk igazán gazdaságos alapanyagokból, amelyek nemcsak alacsony árúak, hanem könnyen be is szerezhetőek.

Ezeknek az alkalmaknak a közösségépítő funkciója domborodott ki, mert nagyon élvezték a közös alkotást, sokat nevettek közben és nagyon hasznosnak találták a saját tisztítószer készítést. Továbbá lehetőségünk volt a közös munka során olyan témákról beszélgetni, mely segíti őket életvezetésükben. Örültek, hogy olyan módszert ismerhetnek meg, amit minden nap tudnak hasznosítani.
Annak érdekében, hogy a résztvevők összehangolódjanak, illetve motiválódjanak, kedvet kapjanak a közös munkához, a foglalkozást vezető kezdeményezett néhány játékot, szituációs gyakorlatot, amiben a jelenlévők igazán aktívak voltak, ezzel megalapozták a kellemes együtt dolgozás hangulatát.

Ezt követően egy gyakorlati bemutatóval egybekötött előadás következett, amely során a foglalkozást tartó hölgy bemutatta, hogyan kell alacsony árú, könnyen elérhető alapanyagokból tisztítószert készíteni. Közben a hallgatóság is bekapcsolódott a munkába.

Ez az alkalom, az itt átadott tudás igazán fontos a jelen helyzetben, mert bár a higiéniára mindig figyelni kell, a koronavírus okozta helyzet még inkább kidomborítja ennek jelentőségét.
Az elkészült tisztítószerből pedig mindenki vihetett haza magával egy csomaggal, amiért igazán hálásak voltak mindannyian.

Az esemény nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy a résztvevők igényt tartottak egy újabb alkalomra, amikor úja összejöhetnek, beszélgethetnek és megismerhetnek valamilyen praktikát, amely könnyebbé teheti a mindennapjaikat.

Betűméret
Kontraszt beállítása