Szent Mihály nap – Borsosberény

A szeptember igen mozgalmas volt Borsosberényben, hisz a szüreti felvonuláson kívül, szokásunkhoz híven a Szent Mihály napot is megünnepeltük a hónapban az önkormányzatunk szervezésében. Szeptember vége hagyományosan a kisfarsang kezdete. Ehhez kapcsolódik a szüret kezdete, egyes korai szüretelésű borok szűrése, illetve az őszi lakodalmi időszak
kezdete is.
A program egy lámpásos felvonulással kezdődött, ami a Művelődési Háztól indult, és amely kellemes meghitt hangulatot teremtett a borsosberényiek között. Miután a felvonulás résztvevői megérkeztek a Közösségi Házhoz, a szervezők meggyújtották az ünnepet jelképező máglyát.
A máglya melege körül békésen felsorakoztak a résztvevők, a jelenlévő gyermekek pedig csodálkozva figyelték a magasba csapó nagy lángokat és a sötét égbolton szikrázó fényeket.

Ezután Molnámé Gere Rita, polgármester asszony beszéde következett, aki az esemény jelentőségéről szólt néhány szót a település lakóinak.Az egyre hűvösödö estén aztán teát és forralt bort szolgáltunk fel a résztvevőknek, akik a tűz lassan kialvó fénye mellett még sokáig maradtak és együtt beszélgettek, nevetgéltek.

A Szent Mihály nap alkalmából megrendezett esemény egy tökéletes alkalom volt arra, hogy a lakók egy szoros közösségben érezhessék magukat. Ezen felül úgy láttuk, hogy a program minden generáció tagjainak nagyon élvezetes volt.

Betűméret
Kontraszt beállítása