Szakmaközi megbeszélés és szakmai nap 4.

Szakmaközi megbeszélést és szakmai napot rendeztünk a konzorciumi települések szociális szférában dolgozó szakemberei számára.

A szakmai nap meghívott vendégei Palánkiné Kis Andrea és Fiszl Csaba voltak, akik a Váci Egyházmegye karitatív tevékenységének összehangolását végzik. Betekintést adtak az adományozási folyamtokba, abba, hogy milyen feladatokat vállal magára az Egyházmegye, s lelki megsegítésben, a kiégés elleni védekezésben is segítséget kaphattak a résztvevők. Érzékenyítést is végeztek az előadók, segítettek az előítéletek, szterepotípiák leküzdésében.

Frontális és kiscsoportos formában dolgoztak a szakmai nap résztvevői. Elméleti megalapozás mellett számos gyakorlati tapasztalattal gazdagodtak, illetve olyan problémakezelési és megoldási módszereket sajátíthattak el, amelyeket a saját munkatevékenységeik folyamán is hasznosítani és alkalmazni tudnak.

A kiégés elleni védekezés kapcsán játékosan, kooperatív módon dolgozták fel saját élményeiket a résztvevők.

Betűméret
Kontraszt beállítása