Pusztaberki Gazdálkodj okosan! 2020.07.24.

Nógrád megyében komoly gondot jelent a munkanélküliség, ami hosszú ideje jelen van a térségben.
Ráadásul az ebben érintett emberek nagyrészt nem rendelkeznek semmilyen végzettséggel, mert a szakképzett munkaerő jellemzően máshol próbál boldogulni, elköltöznek oda, ahol jobbak a munkalehetőségek. Többek között ezen körülmények okán is egyre komolyabb mértékű e terület leszakadása az ország többi részéhez képest, illetve a lakosság aspektusából is a más területen élőkhöz viszonyítva.

Tréningsorozatunkkal („Gazdálkodj okosan!” – Önálló életre képessé tévő tréningsorozat) a konzorciumban levő települések nehéz helyzetű lakosait igyekeztük invitálni és bevonni, mert programjaink kifejezetten hasznosak ezen emberek számára, az ő társadalomba való visszailleszkedésüket próbáljuk segíteni. Távlati célunk az, hogy tréningsorozatunk keretében megvalósuló programok hozzájáruljanak a résztvevők munka világába történő be-, illetve visszalépéséhez.

A környező, nógrádi településeken (Szátokon és Nagyorosziban) korábban megvalósult programjaink keretében az érdeklődőknek megtanítottuk, hogyan készíthetnek mosó- és tisztítószert házilag. Ezen események nagyon jól sikerültek, a résztvevők jól érezték magukat, és jó hírét vitték ezen alkalmaknak. Ennek hatására pedig egyre többen kaptak kedvet ahhoz, hogy részt vegyenek egy hasonló programon. Így a nagy érdeklődésre való tekintettek Pusztaberki településen tartott alkalommal sor került mind a házilag előállítható mosószer, illetve a házilag előállítható tisztítószer megalkotásához szükséges ismeretek átadására, illetve ezek gyakorlati bemutatására. Több településről jövőkből állt össze a hallgatóság.

Szerencsére ez az alkalom is nagyon jó hangulatban telt, emellett utólagos beszámolójuk alapján a megjelentek igazán hasznosnak is találták azt. Egyrészt spórolási szempontból is kiemelkedő ez a tudás, mert ha valaki rendszeresen használ mosó-, és tisztítószereket, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. így viszont ezt a tetemes kiadást képesek már az eredeti összeg töredékére csökkenteni, mivel olcsó alapanyagokból képesek már előállítani a szükséges szereket. Különösen fontos ez most, amikor a koronavírus miatt fokozottan kell ügyelnünk a higiéniára és a környezetünk folyamatos tisztántartására. (E sajnálatos helyzet miatt néhányan nem is mertek eljönni, mert így is igyekeznek óvni magukat és másokat is.)

Az elméleti előadás után következett a gyakorlati rész: közösen kipróbálták, hogyan működnek empirikusan az elhangzottak. Az eredményből pedig mindenki vihetett haza is, hogy tesztelhesse azt.

 

Betűméret
Kontraszt beállítása