Patak: Főzőklub 2

A nyugat -nógrádi Nagyoroszi mikro központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi
szinten.
A „Gazdálkodj okosan!” – Önálló életre képesség tévő tréningsorozatunkkal a konzorciumban lévő településeken élő hátrányos helyzetű lakosságot próbáltuk meghívni és bevonni olyan programokba, mely segít nekik a társadalomba visszatagozódni. Távlati célként azt tűztük ki, hogy ezáltal a program által közelebb kerüljenek a munka világához, elősegítve egy későbbi munkavállalást és sikeres munkába állást. Jelen program a Pataki Művelődési Ház konyháján valósult meg, közfoglalkoztatott személyekkel, illetve főként azokkal, akik egyéni fejlesztésbe is be vannak vonva a helyi mentor által.

Egy Főzőklub elnevezésű, 4 alkalmas programsorozatot tartottunk a Pataki asszonyoknak a tréningsorozat keretében, mely során a napi főzéssel, háztartásvezetéssel kapcsolatos ismereteiket szerettük volna bővíteni, új szemléletet adni nekik.
A programsorozat során, mint a többi programunk során is, különféle kompetenciák fejlődhetnek. Az itt megszerezhető kompetenciák: a résztvevő gyakorlati tudást szerez az egészséges táplálkozás alapismereteiből, megismeri az alapvető élelmiszerekkel kapcsolatos tudnivalókat és a gazdaságos, de egészséges ételek elkészítését, ill. alapvető tápanyagtartalmi ismereteket szerez.

A négy alkalom főbb témakörei:

1. alkalom: Az ételek tápanyagtartalma

2. alkalom: A háztáji alapanyagok felhasználásásnak előnyei

3. alkalom: A hagyományos ízek egészséges elkészítési módjai

4. alkalom: A gazdaságos főzés alapvető elemei, környezettudatosság a főzés során (hulladékmentesség).

A főzőklubbok résztvevői legtöbben gyakorló háziasszonyok, illetve néhányan most kezdenek saját háztartást kialakítani. A főzésekhez lehetőségünk volt használni a Pataki Önkormányzat újonnan kialakított, modern, felszerelt konyháját, így a körülmények adottak voltak a közös élményszerzéshez. A részvétel feltétele a fehér köpeny, vagy váltóruha használata volt, hogy a higiéniai szabályokat minél pontosabban betarthassuk.

Az egyes alkalmak hasonlóképpen épültek fel: Az elején a meghívott dietetikus, életvezetési tanácsadó felvezette az aktuális témát, amihez minden résztvevő hozzátette a saját tapasztalatait. Ezután lehetőség volt kérdéseket
feltenni, melyre közösen keresték a választ, majd jött a közös főzés, amit a helyi szakácsnő vezetett. Ö, a dietetikussal a témához kapcsolódva előre egyeztetett receptet készített elő, melyből annyi adagot főztek, hogy a helyi szociális étkeztetésre szorulókat is ellátták. Nem minden munkafolyamatba vehettek részt a tréning résztvevői, leginkább csak az előkészítésbe, viszont az összes főzési folyamatot végigkísérhették.

Ennek az alkalomnak a fő témája a háztáji alapanyagokra hívta fel az asszonyok figyelmét. Vidéki település révén minden résztvevő kertes házban él, de mégsem volt mindenkinek kiskertje ahol zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényeket, esetleg állatot tartana. Itt a dietetikust főként a kíváncsiság hajtotta, hogy ebben a faluban miket termesztenek, mihez van jó föld, van e aki termel piacra is. Az otthoni termelésnek sok előnye van. Az egészséges friss zöldségeken, gyümölcsökön kívül gazdasági haszna is nagy, emellett a család többi tagja is bevonódhat a közös munkába.

Betűméret
Kontraszt beállítása