Öko-nap

2019. 03. 23.-án Öko Napot tartottunk Pusztaberkiben, melyet az EFOP 1.5.3.- 16-2017-00079 számú projekt keretén belül valósítottunk meg.
A programban 40 fő vett részt és kb. 5 köbméter hulladék került összegyűjtésre.
Ez a kezdeményezés évekkel ezelőtt indul el községünkben. Időről-időre egyre több tenni akaró embert vonzott ez a közösségi munka.
Számunkra jelzés értéke van annak, hogy a lakók saját szabadidejükben és önkéntes munkával tenni akarnak a környezetük tisztaságáért. Kifejezi, hogy szeretnek itt élni és fontos számukra, hogy milyen képet látnak nap mint nap, és az ide látogatókat milyen látvány fogadja a településünkre érkezéskor.

A résztvevők létszáma is növekedő tendenciát mutat. Egyre többen érezték fontosnak hogy tegyenek környezetükért. A korosztály is vegyesebb lett az ifjabb generáció is becsatlakozott.

Idén már kisgyermekes anyukák is jelentkeztek, aminek nagyon örültünk, hiszen nem lehet elég korán kezdeni a környezettudatos magatartást.

Sajnos az utak mentén található szemét évről – évre indokolttá teszi ezt a fajta megmozdulást.

A megtisztított terület 5 km hosszú volt, Horpács határáig és a 22-es főút bekötő szakaszáig terjedt.
A résztvevők szelektíven gyűjtötték a szemetet. A hulladék elszállítását az Ön kormányzat járművével oldottuk meg.
Befejezésül minden résztvevőt vendégül láttunk.
A résztvevők számát és az összegyűjtött hulladék mennyiségét tekintve a programot sikeresnek ítéljük.

Betűméret
Kontraszt beállítása