Kirándulás a gyadai tanösvényen

Az idősek klubjában rendszeresen kerülnek megrendezésre kulturális programok, amiken nem csak időseknek, hanem a fiataloknak is lehetőségük van részt venni.

Ez mindenki számára előnyös és mindenkire jó hatással van.

Szeptember 26-án 10 órakor gyülekeztünk az Önkormányzat épülete előtt, ahonnan elindultunk a Gyadai tanösvényhez, ahol eddig még egyik résztvevő sem járt. Ez a tanösvény a Naszály északi lábánál, a Lósi-patak mentén fekvő erdők és rétek között fekszik. Igazán gyerek- és csalásbarát, illetve megfelelő terep az idősebb kirándulók számára is.
A szokásos tájékoztatótáblák mellett olyan élményelemekkel is találkozhatnak a túrázók, mint. a függőhíd, hintahíd, mocsáron átvezető fapallók, illetve jól felszerelt játszótér a kisebbeknek.
Ezeken kívül pedig egy interaktív kiállítás is válj a az ide látogatókat.

Délelőtt 11 óra előtt vágott neki a csapat a kb. 5 kilométer hosszú kis szintkülönbséggel tarkított útnak.
A fiatalok és az idősek mind jól érezték magukat egymás társaságában, az egész nap nagyon jó hangulatban telt el és minden résztvevő kellemes elfáradt. Összességében nagyszerű szabadidős programon vehettünk részt, ahol a szórakozás mellett még a testi és a lelki egészségünkért is tettünk.

Betűméret
Kontraszt beállítása