Hagyományőrző disznótor Pusztaberkiben 2020.01.25.

2020. január 25-én tartottuk meg Pusztaberki településen az I. Hagyományőrző Falusi Disznótort, melyet az EFOP-1.5.3-16 2017-00079 számú projekt keretén belül valósítottunk meg.

A rendezvényen 45 fő vett részt.

Ez volt településünkön az első ilyen rendezvény, amelyet szeretnénk évről-évre megrendezni.

Az elmúlt időszakban nagyon sok a budapesti agglomerációból költözött új, állandó lakosunk van. Ez a rendezvény lehetőséget adott arra, hogy megismerkedhessünk egymással illetve, hogy ők megismerkedhessenek a régi falusi disznóvágásokkal.

Mindenki kivette a részét a falusi disznóvágásból. A fiatalok asszonyok az idősekkel egybekötve készítették a finom húslevest, a falusi toroskáposztát. A fiatal férfiak az idősebbekkel a kolbász és hurka elkészítésében jeleskedtek.
Az Önkormányzat által létrehozott rendezvény célja egy jó hangulatú, a disznóölés hagyományát felelevenítő, a finom házi ételeket felvonultató, télűző, közösség összekovácsoló nap eltöltése volt.

Délután 17 órakor a jelenlévők bevonultak a művelődési ház nagytermébe, ahol megterített fehérasztal várta a vendégeket. Településünk háziasszonyai egy közösségépítő sütés eredményével, finom süteményekkel várták a résztvevőket. Az élőzene és a közös jó hangulatú éneklés, már csak hab volt a tortán.

A szervezők megfáradva, de boldogan zárták a rendezvényt és örömüket fejezték ki a résztvevők összefogásának köszönhető nagy létszámú rendezvény sikere miatt.

A résztvevők számát tekintve és a visszajelzések alapján a rendezvényt sikeresnek ítéljük.

Betűméret
Kontraszt beállítása