Gazdálkodj okosan – számítógép alapismeretek 2019.04.16.

A nyugat -nógrádi Nagyoroszi mikro központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi
szinten.
A „Gazdálkodj okosan!” – Önálló életre képesség tévő tréningsorozatunkkal a konzorciumban lévő településeken élő hátrányos helyzetű lakosságot próbáltuk meghívni és bevonni olyan programokba, mely segít nekik a társadalomba visszatagozódni. Távlati célként azt tűztük ki, hogy ezáltal a program által közelebb kerüljenek a munka világához, elősegítve egy későbbi munkavállalást és sikeres munkába állást. Jelen program a Nagyoroszi Művelődési Házban valósult meg, az idősebb korosztállyal, akik bár munkapiaci szempontból nem kiemelten érdekeltek, viszont ez az alkalom nagyban hozzásegíti őket az önállóbb élethez.
A „Gazdálkodj okosan!” tréningsorozatunk mai alkalmán alapvető számítástechnikai ismereteket nyújtott egy informatika oktató azon idősebb generáció tagjainak, akik szerettek volna a számítástechnikai alapvetéseivel megismerkedni, teljesen gyakorlat orientált volt ez a képzés, és teljesen a helyiek igényeire
épült.„Nyugat-nógrádi térségi összefogás” EFOP-1.5.3-16-2017-00079
SZÉCHENYI
Többen megfogalmazták, hogy kapcsolattartás céljából szeretnének megismerkedni a különféle levelezési, és más kommunikációs lehetőségekkel, hiszen gyermekeik külföldön élnek és nehézkes a kapcsolattartás. Voltak, akik a számlafizetéseiket, banki folyamataikat szerették volna online módon intézni, mert így, amikor akadályoztatva vannak (pl. betegség) sem kell segítséget hívjanak, például egy csekk feladásához, legtöbben pedig egyszerűen az internet böngészési lehetőségeit szerették volna megismerni, egy – egy régi ismerős után kutatva, vagy esetleg receptek, utazási lehetőségek érdekelték őket.
Mivel a csoport kis létszámú volt, az oktatónak lehetősége volt személyesen végigkérdezni a megjelenteket, hogy kinek mik az előzetes ismeretei, milyen eszközzel és programmal találkozott eddig és mi az amire legfőképpen meg szeretné kapni a választ az alkalom végén.
Ez nagyon szükségszerű volt, hiszen ezen az egy alkalmon direkt oktatásra volt szükség és személyes segítségnyújtásra, mert kiderült, hogy senki sem teljesen „analfabéta”, vagyis minimális ismeretei már vannak.
Az igényfelmérés után az oktató két területre vezette be a résztvevőket: az alapvető szövegszerkesztési lehetőségeket ismertette meg velük, illetve az interneten való böngészés lehetőségeit.
A foglalkozás során a legismertebb grafikus szövegszerkesztő programot ismerték meg, a Windows operációs rendszeren belül: a Word program használatát, azon belül is a következő főbb lépéseket:

  • Szövegszerkesztési alapok:
    • új dokumentum létrehozása,
    • szöveg bevitele, javítása, cseréje,
    • nézetek használata,
    • dokumentum mentése (tárolása),
    • nyomtatás,
    • helyesírás-ellenőrzés, javítás.
  • Egyszerűbb formázási lehetőségek:
    • betűformátumok megváltoztatása,
    • bekezdéstulajdonságok megváltoztatása,
    • szegélyek, árnyékolások, hátterek,
    • tabulátorok,
    • felsorolások, számozások.

Ezután lehetőség volt a Nagyoroszi Művelődési Házban az ingyenes wifi eléréshez csatlakozni, így a foglalkozás második részében mindenki csatlakozott a hálózatra, és az ismert böngészőkben az oktató segítségével rákereshetett az általa kívánt tartalmakra.
A foglalkozásnak ez a része kevésbé volt tanfolyam jellegű, hiszen itt személyes dolgok kerültek előtérbe, kit mi érdekel, milyen témákban szeretne keresni. Az oktató miután megmutatta nekik az egyszerű használatot, már csak háttérből segítette az új és új kérdések megválaszolását, ez már sokkal kötetlenebb óra
volt.

Összességében nagyon jó hangulatú és hasznos alkalom volt. A résztvevők örültek a lehetőségnek, sok gyakorlati tudással gazdagodtak, mely sokban segíteni fogja őket, hogy önállóbban és hatékonyabban élhessék a hétköznapjaikat. Az oktató felajánlotta elérhetőségét, hogy ha az otthoni használat során elakadnak, szívesen segít nekik.

Betűméret
Kontraszt beállítása