Gazdálkodj okosan – Önálló életre képesség tévő tréningsorozat 2019.02.12.

A nyugat -nógrádi Nagyoroszi mikro központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi szinten.
A „Gazdálkodj okosan!” – Önálló életre képesség tévő tréningsorozatunkkal a konzorciumban lévő településeken élő hátrányos helyzetű lakosságot próbáltuk meghívni és bevonni olyan programokba, mely segít nekik a társadalomba visszatagozódni. Távlati célként azt tűztük ki, hogy ezáltal a program által közelebb kerüljenek a munka világához, elősegítve egy későbbi munkavállalást és sikeres munkába állást. Jelen program a Nagyoroszi Művelődési Házban valósult meg, közfoglalkoztatott személyekkel, illetve főként azokkal akik egyéni fejlesztésbe is be vannak vonva a helyi mentor által.

Az életvezetési foglalkozáson résztvevő 14 főre jellemző volt, hogy nagyon alacsony iskolai végzettségű közfoglalkoztatottak, akik többségének nem csak a formális iskolai végzettsége alacsony, hanem többnyire nem rendelkeznek szakmával vagy más, a munkavállalásnál előnyt jelentő tudással.
A résztvevők közül 1-2 fő rendelkezik középfokú végzettséggel.

A foglalkozás célja: – a szociális értelemben korlátozott lehetőségek között élő, hátrányos helyzetű személyek munkavállalói kulcskompetenciáinak fejlesztése; – az elhelyezkedéshez szükséges készségek és viselkedésminták fejlesztése; – ismerjék fel saját személyiségükből és helyzetükből adódó változtatási lehetőségeiket; – reálisabban lássák a munkahelyeket, munkakörülményeket – a témakörhöz kapcsolódó ismeretek élményszerű, gyakorlatias átadása.
Témák: – Az önismeret fejlesztése. – Életviteli értékrend: életmód, életstílus, életszínvonal. – Egészséges életrend, egészségfejlesztés, mentális egészség. – A munkához kapcsolódó értékválasztások szerepe az életút-tervezésben. – A motiváció, a kihívások és nehézségek jelentősége a célok elérésében. – Szocializáció a munkához: információgyűjtés, munkahelyi beilleszkedés, csapatszellem, hatékony problémamegoldó képesség és konfliktuskezelés, stressz feldolgozás.
Módszer:

  • Csoportos beszélgetés.
  • Motiválás.
  • Interaktív ismeretfeldolgozás: beszélgetés, véleménycsere.

Élménypedagógiai elemek: Aukció az értékekkel – önismereti játék (értékorientáció).

A fejlesztési feladatokat különféle kontextusokban, a mindennapi élet színtereihez és problémáihoz kapcsoltan dolgoztuk fel.
Elvárt eredmény: A különféle összefüggésekbe épített szituációk hatékonyabban alkalmazhatóak majd a mindennapi életben és a munka világában, így – reményeink szerint – hatással lesznek a résztvevők életére, és elősegíti helytállásukat a munka világában.

Összefoglalva:
A foglalkozást Babcsánné Ildikó pályaválasztási tanácsadó vezette. A foglalkozás nehezebbe indult. A résztvevőket erősen kellett motiválni, hogy bekapcsolódjanak a feladatokba, hogy érezzék azt, hogy ezek a témák az ő személyes fejlődésüket szolgálja. A motiváló feladatok sikeresek voltak, így a délelőtt további részében az alkalom kötetlen, közvetlen légkörben zajlott, a résztvevők aktívan vettek részt a beszélgetésben.

Betűméret
Kontraszt beállítása