Gazdálkodj okosan – életvezetési tanácsok fiatal anyukáknak 2019.02.12.

A nyugat – nógrádi Nagyoroszi mikor központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi szinten.

A projekt konzorciumi partnerei között jelen lévő önkormányzatok közül Szátok az a település, ahol ezek a problémák a legsúlyosabbak, összekapcsolódva a rossz gazdasági mutatókkal. Ezen a településen kiemelkedően magas a hátrányos helyzetű roma lakosok száma, akik a munkanélküliségen túl komplexen súlyos lelki­szellemi – fizikai nehézségekkel is küzdenek.
Ezért az „önálló életre képessé tévő” tréningjeink közül első sorban az itt élőket szólítottuk meg, hiszen ez az a program, amely több szinten, több rétegben is segíteni képes ezt a társadalmi réteget. Célcsoportunknak a faluban élő fiatal anyákat választottuk, olyan indokkal, hogyha bennük sikerül megmozdítani valamit, hogy élhetőbbé próbálják tenni életüket, az kihathat a felnövekvő generációra, illetve a munkaképes (de legtöbb esetben éppen nem dolgozó) aktív korú férfi lakosságra is.

Ezen az alkalmon megint a pénzgazdálkodás volt a téma, hiszen mindennapos pénzügyi nehézségekkel küzdenek az itt élő családok. Természetesen sok esetben a pénzzel való gazdálkodásra nincs sok lehetőségük a jelenlévő édesanyáknak, hiszen a férjük/párjuk keres és az a tapasztalat, hogy nehezen tudják jól beosztani a heti/havi fizetéseket. Hó elején, amikor megérkezik a fizetés, akkor minden haszontalan dolgot is – összevásárolnak, hó végére pedig mindig teljesen kiürül a családi kassza, sőt akár néhány 100 forintot is kölcsön kell kérniük, vagy a telefonjaikat zálogházba adják, hogy a következő fizetésig legyen ételre pénz.

Az alkalom elején arról beszélgettünk, hogy a gazdagság minden ember számára vonzó, ezt azonban nem lehet tudatosság nélkül elérni.
Ezért született meg a Rockefeller – módszer.
Az alapelvei a következők:

  1. tedd félre a bevételeid 10%-át;
  2. fizesd ki a kötelezettségeidet;
  3. jövedelmed egy részét add át a rászorulóknak (jótékonykodj);
  4. élj a maradékból;
  5. jóléti kiadásaidra soha ne vegyél fel hitelt.

Ezeket alakítottuk a célcsoport igényei szerint. Az első lépés, hogy az egy háztartásban élők, vagy a szülők nyíltan beszéljenek a pénzügyekről, és közös célt határozzanak meg. A bevétel 10%-a a minimum, amit félre kell tenni. Amikor mód van rá, ennél lehet többet, de ezt minden hónapban meg kell tenni. Könnyebb, ha kitűzünk egy olyan célt, amiért szívesen spórolunk.
A kötelezettségeket mindenképp ki kell fizetni havonta. Sokakra jellemző, hogy ezeket a kiadásokat halogatják, de ezek utána nagyobb mínuszként jelentkeznek.

Ezeket is pontosan vezetni kell a háztartási naplóban.

A jótékonykodás a célcsoportnál nem prioritás. Ezeknek a családoknak nagy része rossz körülmények között él, sokszor ők szorulnának adományokra. Ezt a lépést kihagytuk a megbeszélésből.
A bevétel többi részéből lehet élni a hónap további részében. Megbeszéltük, hogy természetesen nem kell elkölteni az összes pénzt, de többen jelezték, hogy így is szűkösen élnek a mindennapokban, nincs lehetőség spórolni. Erre jó módszer, ha a háziasszony a hónap elején készít egy tervet, hogy mikor mit fog főzni, és ehhez milyen alapanyagok szükségesek.
Az étkezésen sokat lehet spórolni. Érdemes figyelni az üzletekben az akciókat, leértékeléseket, például tisztálkodó szerekből, nem romlandó élelmiszerből nagy kiszerelést venni. Nem érdemes impulzív vételekbe belemenni, egyrészt ezekre általában nincs akkora szükség, másrészt nincs betervezve a költségvetésbe, így arra a hónapra már nem fog sikerülni, amit elterveztek. Más helyzet, amikor tönkremegy egy háztartási gép, vagy valamelyik gyermek cipője kilyukad, ezeket természetesen meg kell vásárolni. Erre hasznos a megtakarítás, amihez ilyenkor lehet nyúlni.
Az, hogy jóléti kiadásra vennének fel hitelt, elmondásuk alapján nagyon kevesekre jellemzők. A legtöbben tudják, hogy így is végesek a forrásaik, nem érdemes még egy kiadást a nyakukba venni.
Természetesen érthető, ha valaki belefárad a mindennapokba, de írtunk egy listát, hogy milyen pihenési formák érhetőek el kis kiadással. Ilyenkor is lehet spórolni például az étkezésen, vagy az utazáson, akár tömegközlekedéssel, akár ha többen megosztják a költségeket, és együtt utaznak el. A nyári hónapokban be lehet tervezni például egy strandolást a gyermekekkel, azt mindenki élvezi.

A résztvevők hasznosnak ítélték a foglalkozást. Többen bevallották, hogy sosem voltak tudatosak a pénzügyeket illetően, nem terveztek előre. Tudják, hogy nem könnyű az effajta tervezés, de amint belejönnek, javul az életminőségük, és hosszabb távon is előrelátóak lesznek. A foglalkozás alatt a mai alkalommal sok gyerek is összegyűlt így jól jött a „sóliszt gyurma”, meg a színező, hiszen ez a záloga, hogy az anyukákkal tudunk beszélgetni.

Betűméret
Kontraszt beállítása