A nyugat – nógrádi Nagyoroszi mikor központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi szinten.
A projekt konzorciumi partnerei között jelen lévő önkormányzatok közül Szátok az a település, ahol ezek a problémák a legsúlyosabbak, összekapcsolódva a rossz gazdasági mutatókkal. Ezen a településen kiemelkedően magas a hátrányos helyzetű roma lakosok száma, akik a munkanélküliségen túl komplexen súlyos lelki-szellemi – fizikai nehézségekkel is küzdenek.
Ezért az „önálló életre képessé tévő” tréningjeink közül első sorban az itt élőket szólítottuk meg, hiszen ez az a program, amely több szinten, több rétegben is segíteni képes ezt a társadalmi réteget. Célcsoportunknak a faluban élő fiatal anyákat választottuk, olyan indokkal, hogyha bennük sikerül megmozdítani valamit, hogy élhetőbbé próbálják tenni életüket, az kihathat a felnövekvő generációra, illetve a munkaképes (de legtöbb esetben éppen nem dolgozó) aktív korú férfi lakosságra is.
Az újévi alkalmon arra gondoltunk, hogy önismerettel kezdünk. Mi a fontos nekem? Ki is vagyok én? Elkészítette mindenki a saját családi címerét. Ezek a kreatív alkalmak mindig nagyon sikeresek. Kezdetben visszahúzódóbbak az anyukák, de aztán az alkotás során feloldódnak és megnyílnak, mernek mesélni magukról.
Az újév kapcsán fontosnak gondoltuk, hogy folytassuk a tudatos pénzgazdálkodással kapcsolatos témánkat is.
Jellemző az itt élő családokra, hogy a nők nem dolgoznak, otthon vannak a gyerekekkel, így csak támogatásokból és a férfi keresetéből élnek. Ez általában kevés, hiszen a gyerekek folyamatosan nőnek, gyakran kell cserélni például a cipőt, ráadásul az évszaknak megfelelően. A programsorozat alatt többek között az is a célunk, hogy a résztvevők között jó viszony alakuljon ki. Ezek a fiatal anyukák sokban hasonlítanak egymásra, életkörülményeik, mindennapjaik megegyeznek. így mindannyian elszigetelődnek a külvilágtól, csak a gyerekekkel és a férjükkel tudnak kommunikálni. Ezáltal nehezebben nyílnak meg, nem tudnak beszélni a problémájukról, lelki világukról, érzésekről, gondolataik.
Ezek odáig vezethetnek, hogy az ember mindent magában tart, a felgyülemlett problémák pedig legrosszabb esetben egy emberre vetülnek ki. Ez az ember általában a párjuk, ami könnyen a család felbomlásához vezet.
A résztvevőkkel a második gyakorlatunk egy gondolattérképhez hasonló ábra kitöltése volt. Ezen kellett ábrázolniuk, hogy ki áll hozzájuk a legközelebb, ki az, akiben megbíznak. A legtöbb anyuka a saját gyermekeit érzi magához a legközelebb. Ez persze természetes, de megbeszéltük, hogy hosszú távon nem egészséges, ha csak a gyerekekkel töltenek időt. Saját mentális egészségük érdekében fontos, hogy érzelmeiket, gondolataikat mással is megosszák. Szóba kerültek a párkapcsolatok. A beszélgetés során kiderült, hogy a férfiak általában nem nyújtanak lelki támaszt.
Számukra a családfő fogalma kimerül annyiban, hogy pénzt keresnek, eltartják a családot.
A program hátralévő részében olyan stratégiákat dolgoztunk ki, amelyek közelebb hozhatják egymáshoz a feleket. A legtöbben a beszélgetést tartották a legjobb módszernek, de volt, aki szerint a testi kontaktus, érintések vezetnek nagyobb eredményre, mert az idő előrehaladtával, a gyermek megszületésével ez megszűnik a kapcsolatban.
Örültem, hogy annak ellenére, hogy rossz idő volt, és az ünnepek után voltunk, ilyen sokan eljöttek és többen megfogalmazták, hogy nagyon jó nekik, hogy tudunk beszélgetni. Ezekbe a beszélgetésekbe pedig remélem, hogy a sok apró iránymutatás célt ér és önállóbb, kiegyensúlyozottabb életet tudnak élni.
