Életvezetés: advent – Szátok, 2019.11.25.

A nyugat – nógrádi Nagyoroszi mikor központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi szinten.
A projekt konzorciumi partnerei között jelen lévő önkormányzatok közül Szátok az a település, ahol ezek a problémák a legsúlyosabbak, összekapcsolódva a rossz gazdasági mutatókkal. Ezen a településen kiemelkedően magas a hátrányos helyzetű roma lakosok száma, akik a munkanélküliségen túl komplexen súlyos lelki­szellemi – fizikai nehézségekkel is küzdenek.
Ezért az „önálló életre képessé tévő” tréningjeink közül első sorban az itt élőket szólítottuk meg, hiszen ez az a program, amely több szinten, több rétegben is segíteni képes ezt a társadalmi réteget. Célcsoportunknak a faluban élő fiatal anyákat választottuk, olyan indokkal, hogyha bennük sikerül megmozdítani valamit, hogy élhetőbbé próbálják tenni életüket, az kihathat a felnövekvő generációra, illetve a munkaképes (de legtöbb esetben éppen nem dolgozó) aktív korú férfi lakosságra is.

Az előző alkalommal már beszélgettünk a karácsonyról a hagyományok, ünnepek kapcsán. Hétvégén már advent első vasárnapja következik, ezért elkezdtük a készülődést. Mint az már kiderült, az ünnep lényege, hogy együtt legyen a család.

Ilyenkor az iskolában is szünet van, a gyerekek egész nap otthon vannak. Az anyukáknak ilyenkor nehéz megosztani idejüket, energiájukat a háztartás vezetése, párja, és a gyerekek között. A résztvevők megosztották egymással, ki hogyan foglalja le ilyenkor a gyereket. A legtöbb helyen több gyermek is van, a legtöbben nagyon kicsik, rájuk nagyon oda kell figyelni. Könnyebb, ahol van nagyobb testvér, aki tud vigyázni a kisebbekre. Ahol ez nem megoldható, ott általában kézműveskedéssel foglalják le a gyermekeket, például papírból karácsonyfa díszt készítenek, vagy az anyukának segítenek elkészíteni a süteményeket.
Vannak, akik összegyűlnek a rokonokkal. Ennek, az együttléten túl gazdasági előnye is van, hiszen így csak egy épületet kell fűteni. Sajnos sok család ilyenkor azzal gyújt be otthon, amit csak talál, akár ruhával, műanyaggal is. Ez rettentő káros a környezetre és az emberi egészségre is. Mégis, a faluban sétálva minden kéménynél érződik, hogy nem fát tüzelnek. Ami nem változik akkor sem, ha többen összegyűlnek, az ételmaradék mennyisége. Nagyon sok ételt dobnak, öntenek ki.

A programon mézeskalácsokat készítettünk. A felnőttek megsütötték, a gyerekek pedig kidíszítették a süteményeket. Az elkészült finomságokat szétosztottuk, mindenkinek jutott belőle otthonra is.

Betűméret
Kontraszt beállítása