A tavasz beköszöntével megnő a közösségi programok iránti igény az emberekben, ezért a Szátoki Idősek Klubja úgy döntött, hogy közösségi, kulturális eseményt szervez, amire minden kedves érdeklődőt szeretettel vártak.
A térségben ritkán rendeznek koncerteket, ezért két helyi tehetséget, Pap Ritát és Bodnár Attilát hívtak meg, akik retro slágerekkel készültek, amiket nem csak az idősek, hanem a fiatalok is ismerhettek.
A koncert alatt nagyon jó hangulat alakult ki, együtt énekeltek, táncoltak a község lakói.
Ezen kívül az esemény keretében lehetőséget biztosítottak a térség tehetségeinek fellépésre, a falu lakói pedig kulturális, közösségépítö programon vehettek részt. Pap Rita külön „gyerek party” műsorszámmal is készült a legfiatalabbaknak, így tényleg minden korosztály számára érdekes programot sikerült szervezni.
A generációkat remekül összehozta a közös szórakozás. Úgy láttuk, hogy új barátságok is kialakultak.