Állásbörze 2019

2019.11.14-én a projekt céljainak megfelelően állásbörzét tartottunk a konzorciumi partnerként résztvevő települések lakói és helyi munkaadók részvételével. Az állásbörzének a Rétsági Művelődési Ház adott helyet. A rendezvénnyel fő célunk az volt, hogy egy elsődleges kapcsolatfelvételt biztosítsunk a munkaadók és a munkakeresők számára. A program első felében pályaorientációs előadást szerveztünk fiatal munkavállalók részére a Rétsági Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával történt szakmai egyeztetés után.

A pályaorientációs előadás során a fiatal munkavállalók részére olyan hasznos, gyakorlati tanácsokat adtunk, melyek nélkülözhetetlen a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedéshez. Kezdetként önismereti „játékkal” indítottuk a foglalkozást, mely során a résztvevő saját és a csoport tapasztalatai által közelebb kerülhet önmaga jobb megismeréséhez, mely például elengedhetetlen a sikeres munkavállalás, a munka világában történő eligazodáshoz, saját igényeink és képességeink felméréséhez, ami mindenfajta fejlődés, haladás fontos része. A program során szó volt még a munkakereséssel kapcsolatos gyakorlati/technikai tudnivalókról (munkaügyi hivatalok tevékenysége, az általuk nyújtott szolgáltatások, ezek elérhetősége, feltételei stb.), illetve olyan készségek elsajátításához adtunk tanácsokat, mint például a jó önéletrajz és motivációs levél megírása, a sikeres állásinterjúra való felkészülés. Ezen kívül a munkaerő-piac működése, kereseti lehetőségek, keresett foglalkozások, mobilitás jelentősége is szóba került a foglalkozáson.

Érintett témák még:

  • Hol szeretnék dolgozni? Mit tudok arról a térségről? Van-e kereslet azokban a foglalkozásokban, amelyek érdekelnek? Ki segítheti az álláskeresést?
  • Hol lehet azt a foglalkozást megtanulni?
  • Honnan gyűjtsék információt a munkaerőpiacról?
  • Hogyan ismerem meg a különböző munkáltatói szokásokat, jellemzőket?

Az állásbörze előzményeként a projektben készülő kiadvány („Mi a pálya?”) szerkesztése során már felvettük a kapcsolatot a térségi fő munkaadókkal, akikkel e-mailes interjúkon keresztül felmértük a helyi munkaerő igényeket. Az állásbörze fő célja volt, hogy összehozza a munkaadót és a munkavállalót a megfelelő igények és elvárások mentén, illetve a meghívott közfoglalkoztatottak számára egy olyan iránymutatást és kezdő lökést adjunk, mely segíti őket a munkaerő piacon való elindulásra, olyan motivációkkal felvértezve, melyekkel eddig esetleg információhiány miatt nem rendelkeztek.) Ennek érdekében a művelődési házban munkaadói standokat szerveztünk, ahova meghívtunk helyi vállalkozásokat, cégeket, közintézmények képviselőit.

Az állásbörze során a munkaadók bemutatták cégüket, tájékoztató anyagokat hoztak magukkal az aktuális állásajánlataikról, aktuális munkaerőigényükről, a keresett végzettségekről, a vállalkozás működéséről, az elérhető munkakörök leírásáról és lehetőség volt személyesen is megismerkednie a két félnek. A programra való eljutás érdekében a konzorciumi települések közfoglalkoztatottjai számára külön buszjáratot biztosítottunk.

A program a visszajelzések alapján a meghívott érdeklődők számára hasznos tapasztalatszerzés volt, olyan információkhoz jutottak és olyan motivációk kerültek felszínre, melyek segítik a sikeres munkavállalás útján való elindulást.

Betűméret
Kontraszt beállítása