A testi egészség fontossága, évszakváltás, munkavállalási hajlandóság

A nyugat – nógrádi Nagyoroszi mikor központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi
szinten.
A projekt konzorciumi partnerei között jelen lévő önkormányzatok közül Szátok az a település, ahol ezek a problémák a legsúlyosabbak, összekapcsolódva a rossz gazdasági mutatókkal. Ezen a településen kiemelkedően magas a hátrányos helyzetű roma lakosok száma, akik a munkanélküliségen túl komplexen súlyos lelki­szellemi – fizikai nehézségekkel is küzdenek.

Ezért az „önálló életre képessé tévő” tréningjeink közül első sorban az itt élőket szólítottuk meg, hiszen ez az a program, amely több szinten, több rétegben is segíteni képes ezt a társadalmi réteget. Célcsoportunknak a faluban élő fiatal anyákat választottuk, olyan indokkal, hogyha bennük sikerül megmozdítani valamit, hogy élhetőbbé próbálják tenni életüket, az kihathat a felnövekvő generációra, illetve a munkaképes (de legtöbb esetben éppen nem dolgozó) aktív korú férfi lakosságra
is.

Ezen a foglalkozáson minden anyuka megjelent a kisgyerekeivel, sőt, tavaszi szünet révén az iskolás gyerekek is meglátogatták a klubot. Velük egy szakember külön szobában készségfejlesztő játékokat játszott.
Illetve előkerültek a különböző foglalkozások a felnőttek életében, és játékos formában összeszedték, melyikhez milyen ruha és szerszám, eszköz való. A fő szakmai jellegzetességeket bemutatták egymásnak. Az anyukákkal az évszakváltásból adódó jellegzetességekről beszélgettünk.
Megvitattuk, mi a megfelelő ruházat a munkába járáshoz, és azt megelőzően az állásra jelentkezéskor.

Meghívott vendégünk a körzetben helyettesítő védőnő volt. Bizalommal fogadták az anyukák, és sok-sok kérdést tettek fel neki védőoltásokkal, táplálással kapcsolatban. Az óvodába, iskolába, munkahelyre jutás problematikája is szóba került. Polgármester váltást követően kerestük a megoldási lehetőséget.

Megfogalmazódott az igény, hogy jelezzük a polgármester asszony felé az igényt, hogy a gyerekek elhelyezése nappali órákban biztosítva legyen. Mivel jelenleg felújítás alatt van az óvoda épülete, azért a következő településre kell a gyerekeket
átjuttatni.

A családon belüli szerepekről is beszélgettünk. Kihívásként jelentkezik a gyerekek elhelyezése mellett a férfiak szerepvállalása a családi kötelezettségekben (háztartás, gyereknevelés). A védőnő segítségével jó példákat kerestünk arra, amikor ezek a hagyományos férfi-női szerepek jól kiegészítik egymást. Mivel a munkavállalási hajlandóság alacsony a térségben, a közfoglalkoztatásban dolgozók száma magas az aktív munkavállalókhoz képest, végig vettük azokat a lehetséges szempontokat, amivel ezen változtatni lehet.

Előkerültek az évszakhoz tartozó egészséges élelmiszerek is, gyümölcsök, cukormentes kekszek. Ezeket a résztvevők nem tudják napi rendszerességgel megvenni a gyerekeknek, így népszerűek voltak ezek a csmeegék.
A kisgyerekekkel külön játszószőnyegen játszottunk.

Minden alkalommal láthatóvá válik, hogy szívesen jönnek az anyukák, minden témára nyitottak, akarnak változást a saját körülményeikhez képest. A gyerekeknek is remek környezet a Ceferino Ház a közös játékhoz.

Betűméret
Kontraszt beállítása