Gazdálkodj okosan! 2019.06.11. Nagyoroszi

A nyugat -nógrádi Nagyoroszi mikro központú térségre jellemző a strukturális és elhúzódó munkanélküliség, a képzett munkaerőhiány, elvándorlás és az egyre súlyosbodó leszakadás mind a hátrányos helyzetben élő lakosság, mind térségi szinten.
A „Gazdálkodj okosan!” – Önálló életre képesség tévő tréningsorozatunkkal a konzorciumban lévő településeken élő hátrányos helyzetű lakosságot próbáltuk meghívni és bevonni olyan programokba, mely segít nekik a társadalomba visszatagozódni. Távlati célként azt tűztük ki, hogy ezáltal a program által közelebb kerüljenek a munka világához, elősegítve egy későbbi munkavállalást és sikeres munkába állást. Jelen program a Nagyoroszi Művelődési Házban valósult meg, közfoglalkoztatott személyekkel, illetve főként azokkal, akik egyéni fejlesztésbe is be vannak vonva a helyi mentor által.

Ezen a foglalkozáson a férfi-­női szerepek volt a témánk.

Napjainkban egyre népszerűbb, hogy a két nem képviselői egyformán dolgoznak, kiveszik részüket a háztartásban, gyermeknevelésben. Az itt résztvevőkre azonban ez nem igaz. Náluk még él az a gondolkodásmód, hogy amíg a férfi dolgozik, a nő otthon marad a gyerekekkel, főz, mos, takarít. A beszélgetés során megvizsgáltuk, kire milyen hatással van ez az életforma, és mi történne, ha ezen változtatnának. Közben összegyűjtöttük a résztvevők tapasztalatait, és ebből vontuk le a következtetéseket.
A jelenlegi helyzetben a férfi elmegy otthonról, dolgozik, majd hazajön. Ilyenkor kéri a vacsorát, ami minden nap más, friss kell hogy legyen. Majd kis pihenés után lefekszik aludni, hogy másnap elölről kezdje. Ezáltal fáradt lesz, nem beszélget otthon senkivel, magába fordul. A résztvevők beszámolói alapján a férfiak hétköznap ingerültek, nincs kedvük hozzájuk, a gyerekekhez. Olyan is van, aki csak későn ér haza, mert munka után még ellátogat a helyi vendéglátó egységbe, ahol a barátaival alkoholt fogyasztanak, ilyenkor sokszor agresszívvá válnak. Sajnos, ezt a gyerekek is látják, többen félnek az apjuktól, nem akarnak velük beszélni.

Ami még nagyobb probléma, hogy ez lesz a fejükben az apakép.

Amíg a férfiak dolgoznak, a nők otthon vannak, vezetik a háztartást, nevelik a gyerekeket.
A legtöbb családban több gyerek is van, vagy éppen gyermeket várnak. Ez nehéz feladat, hiszen meg kell osztani köztük a figyelmet, mindenkiről egyformán kell gondoskodni.
Többüknél napközben is otthon van egy-két gyermek, majd délután megérkeznek a nagyobbak az iskolából, akikkel szintén foglalkozni, tanulni kell.
Ez már önmagában nehéz feladat, de emellett még ott van a takarítás, és a főzés is, hiszen minden nap friss ételt kell készíteni. Este, mikor már lefekszenek a gyerekek, és szeretnének egy kicsit beszélgetni a férjükkel, azok vagy haza sem érnek, vagy elutasítóan viselkednek. Ezért mondja a legtöbb anyuka, hogy nincs kivel beszélgetni, egyedül érzik magukat. Számukra az sem megoldás, ha páran összegyűlnek valamelyiküknél, ahol együtt játszanak a gyerekek, amíg az anyukák beszélgetnek. Egyrészt azért, mert addig nem halad az otthoni házimunka, másrészt azért, mert a férjük nem nézné jó szemmel, ha elmennek otthonról.
otthon, nem takarítanak, főznek. Főleg a férfiak körében nem elfogadható, hogy akár több napig ugyanazt az ételt fogyasszák. Azok, akik érzelmi oldalról is megközelítették a témát, azt mondták, hogy nehéz lenne elengedni a gyerekeket maguk mellől, és ennyi otthoni
Ezután felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha változnának egy kicsit ezek a feladatok, és mondjuk a nők is eljárnak dolgozni, ahol már nincs kisebb gyerek. Az első probléma, ami felmerült, hogy nincs olyan intézmény, ahová a kisgyermekek járhatnak, amíg az anya dolgozik. Az is gondot okoz, hogy ha nincsenek egyedüllét után nem biztos, hogy be tudnának illeszkedni egy munkahelyi közösségbe.
A férfiak sem biztos, hogy jól fogadnák az ötletet, hogy a feleségük dolgozik. Sokan bizalmatlanok, félnek attól, hogy a nő esetleg félrelép, illetve sérülne az önérzetük is.
Jelenleg ők a kenyérkeresők, ők tartják el a családot, biztosítják a megélhetést.
Amennyiben a feleségük is elmenne dolgozni, és pénzt keresne, akkor ő megbukna, mint férfi. Ezt akkor sem engednék, ha anyagilag nagy javulást eredményezne.

Összességében arra jutottunk, hogy a jelenlegi rendszer jó, de meg kell erősíteni a házassági köteléket. Ehhez jó taktika, ha beépítik a konfliktuskezelési módszereket a mindennapokba.

Betűméret
Kontraszt beállítása